Sziasztok! Figyu, a beígért Thresh/Rókaképű ficet átírtam erre . remélem megfelel :)

(Rókaképű PoV.)

Cato meghalt, ketten maradtunk. Én és Thresh. Elindultam, hogy végső küzdelmet vívjak vele. Hogy megöljön. Mert megöl, semmi esélyem nincs ellene. Elhaladtam az utolsó zöldellő fák mellett. Kiléptem a tisztásra, egy percre elvakított a bőségszaruról visszaverődő fény.  Minden olyan csendes.  De meghalni jöttem. Thresh-t még nem láttam sehol, de fogadni mertem volna, valahol a közelben van. Pislogni se mertem. Egyszer csak egy alakot láttam, amint kilépett a mezőből. Elkiáltotta magát:

-          Gyere elő, meg kell küzdenünk! – ordította.

Lassan osonni kezdtem az erdő takarásában. Addig lopóztam ameddig háttal nem volt nekem. Akkor teljes erőmből futni kezdtem felé, elég halk voltam, és nem vett észre. Ráugrottam hátulról, a földön kötöttünk ki. Legurultam róla, mielőtt el tudtam volna vágni a torkát. Bevertem a fejemet, most hasogat. Szuper. Mire feleszméltem már fel is állt, most felém tornyosodott, ijesztő. Bozótvágó kése elől elgurulok, mellettem csapódott a földbe. Kapva az alkalmon megragadtam, és magam elé tartottam, így időt kaptam arra, hogy fölálljak. Ijedt arckifejezése elárulta, hogy nincs több fegyvere. Elvigyorodtam, közbe hangosan ziháltam.

-          Na, mi van? Megijedtünk?

Elkezdtem felé közeledni a fegyverrel, mire ijedten hátrálni kezdett. A következő pillanatban, már azt sem tudtam hol vagyok, egy erős kar lelökött a földre. Megragadta a torkomat és a földhöz csapta a fejemet. Majdnem megfulladtam. Már alig volt bennem levegő, a kétségbeesés eluralkodott rajtam.

 Amikor újra kinyitottam a szememet, fölöttem térdelt és a földhöz szorított.  A fegyvereimet kerestem, de akkor megláttam, hogy a késemet a torkomhoz közelíti. A levegő beszorult a tüdőmbe, miért nem vet véget a szenvedésemnek? Miért nem öl már meg? Akkor rájöttem, hogy a show miatt. Tudja, hogy erőfölényben van, és hogy semmi esélyem nincs ellene. Hosszú haláltusám lesz. A Kapitólium élvezni fogja.

-          Még mindig ilyen magabiztos vagy? – kérdezte, de közben vigyázott, hogy még véletlenül se kerülje el semmi a figyelmét.

Hangosan felnyögtem, megbántam az előbbi hevességemet. Hirtelen eszembe jutott valami. A bozótvágó. Mivel az egyik kezével a nyakamat szorítja, másikban a késem van, nála nem lehet. Amennyire tudtam körbenéztem. Megpillantottam, hogy mellettem van egy másfél méternyire. Tudtam, mit kell tennem.

(Thresh PoV.)

Azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám elhúzni ezt. Igazság szerint nem akartam megölni igazságtalan lenne. Olyan gyengének tűnt, így a földre szorítva. Egyszer csak elkezdett rángatózni, szabadulni akart. Akkor megláttam a bozótvágómat tőle kb. másfél méterre. Szóval azt akarja. De nem tudom mi a stratégiája. Elkezdtem jobban szorítani a torkát, majd ki idő múlva csillapodni kezdett, majd teljesen elernyedt. Ennek talán kész. El is vettem a kezem a torkáról, már hallottam is magamban az ágyút. De a valóságban nem szólt. Mire rájöttem mit akart elérni ezzel az akcióval már felém rohant teljes erejéből, kezében a fegyveremmel. Elugrottam előre, és megint rávetettem magam. Kicsit rossz érzés volt fájdalmat okozni valakinek, de ezt kellett tennem. Kitéptem a bozótvágót a kezéből, és nyakára szorítottam a kést. Fehér bőrén kirajzolódtak az erek, könnyű lesz. De nem akarom megölni. Sajnálom őt. Annyira küzd. De meg kell ölnöm. Felemeltem a kést, már fel is sebeztem a torkát. Ránéztem az arcára, ő már lehunyt szemmel várta a halált. Szemhéját összeszorította, könnycseppek szivárogtak ki alóluk. Halkan nyöszörgött, ajkát összeszorította. Annyira szép volt, és annyira sebezhető.

-          Szép álmokat! – mondtam neki. Felpillantott és kék szemével az enyémbe bámult. Egy szóval tudnám leírni, gyönyörű. – Bocsáss meg! – mondtam, és elvágtam a torkát.

(Rókaképű PoV.)

Lefegyverzett, kész, ennyi. Halott vagyok. Szemeimet lehunytam. Nem akartam, hogy lássa könnyeimet. A kést a nyakamra tette.

-          Szép álmokat! – mondta. Ezt nem tudom, mire véljem. Kinyitottam a szemem. Belenéztem az aranybarna szempárba. Megbánást láttam. – Bocsáss meg! – ez az utolsó mondat amit hallottam.

 Örök sötétség, aztán megint fény. Ilyen a halál. Egy olyan világban ébredtem fel, ahol nincs kés, vér, Kapitólium, viadal, vagy szomorúság. Csak öröm, boldogság, szeretet. Jobb lesz nekem így.

                                                                                                             -Vége-

                                                                                                             2013.10.21.