Sziasztok! Nos úgy gondoltam, hogy elhalasztom a másik sztorit és egy folytatásos történet első részét hozom :) Első ficem , szóval ebből sok minden hiányzik, majd feltöltöm az egész fejezetet a Merengő nevű fanfiction portálra :D Enjoy!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

1.       Mindennek vége

*rue*

A nap sugarai átsütnek a fákon egyenesen a kezemben lévő gabonaszemre. Csillog, aranylik, milyen gyönyörű. Csicseregtek a fehér-fekete tollú fecsegőposzáták, mint mindig. Kis dalocskámat dúdoltam nekik, amit mindig is szoktam. Mint mindegyik nap, ez is olyan lenne, ha nem ma lenne az aratás. A nevem most van először bent a sorsoláson. Csak egyszer szerepel. Nincs aminek tesszeráért iratkoznom, mert az otthonban lakom.  Anyám belehalt a szülésbe, apám pedig megőrült, és hasbaszúrta magát.  Az emberek a körzetemben szeretnek, mindig megszánnak ezzel - azzal. Kevés az esély hogy én legyek a kiválasztott, de nagyon félek. Ha mégis kihúznának, akkor sem lenne senki, aki önként menne helyettem. Az arénában pedig megölnének, az semmi kétség. Mindjárt itt az idő, el kell indulnom a térre. le a hegyekből át a puha zöld pázsiton végig imádkoztam. Hátha a sors kegyes lesz hozzám.

thresh.

Elegem van ebből az egészből. Basszák meg a viadalt. A francba…

Kint állok a téren, körülöttem sok kétségbe esett gyerek. A poros tér, ahol mindenki koldul akitől csak tud, most fel van díszítve a giccses kapitóliumi divat szerint. Mindenhol kamerák, szuper. Ez az utolsó aratásom. Ha nem húznak ki, akkor egy életre megmenekülök ettől a borzadálytól. Csak annyiszor van felírva a nevem ahányszor kötelező, családom nincs, de már az otthontól is megszabadultam. Nagyon magamnak való vagyok. Az erdő szélén lakom egy kis házban, ami még a dédnagyapámé volt. A sulit is mindjárt befejezem, amit bánok, mert azért ott vannak a haverok, és velük jól érzem magam.  A lányoknál is néha-néha szerencsém van, de nem vagyok valami népszerű. Gondolat menetemet a következő szakítja félbe:

-          Jó napot, jó napot! Isten hozott a 74. éhezők viadala aratásnapi ünnepségén!- köszönt be mézesmázos hangon egy valaki, sajnos a nemét nem tudom megállapítani, mert leginkább egy elbaltázott próbababának néz ki. A múlt években egy buziképű férfi volt a helyén, de mára asszem kidöglött. - Boldog viadalt, és sose hagyjon el benneteket, a remény!

Miután ez az alak, akiről közben kiderült, hogy nő elmondta a mondókáját, és levetítették azt az átkozott filmet a „csodálatos Kapitóliumból”, eljött a legstresszesebb pillanat.

-          És most jött a döntő pillanat, hogy kiválasszuk a 11. körzet kiválassztottait! Lássuk először a női kiválasztottat!

Az alak a lányok neveit tartalmazó gömbhöz sétált, majd drámai kézmozdulatok közepette kihúzott egy papírfecnit. Visszatipegett a mikrofonhoz.

-          Rue Calfe.

Ruet mindenki szereti a körzetben. A szívem összeszorult. Ne. Nem lehet, 12 éves még, túl kicsi, biztos odavész. Kis arcán könnycseppek potyogtak lefele, de igyekezett összeszorítani a szemét, erősnek akart látszani, de sehogy se akart összejönni neki. Plusz még egy ok amiért nem akarok kiválasztott lenni.

Every a fiúk gömbjéhez sétált, ugyanazok a kézmozdulatok, vissza a mikrofonhoz, majd jött a név.

Thresh Lion.

*rue*

Nem figyeltem semmire attól a pillanattól kezdve, hogy felolvasták a nevemet. Valahogy Thresh nevére mégis felkaptam a fejem. Jól ismertem, ő is az otthonba járt, mindig megvédett, hogyha kellett. És most ellenfelek leszünk. Fáj. Fáj, mert mindketten meghalunk, kizárt, hogy valamelyikünk győzne. Bár Threshnek van egy pici esélye, de nekem semmi, gyenge vagyok és erőtlen. Ezt mindenki tudja.

-          És most, fogjatok kezet!- mondta Every, majd kilépett közülünk, és szembenéztem Thresh-el. Kezemet nyújtottam, ő megragadta, és kezet ráztunk. A kezem annyira kicsinek tűnt az övében.

Ezután két-két békeőr körülfogott minket, és utoljára visszanéztem a térre, ahol utoljára láthattam az ismerős arcokat.